Saoirse Perry

- Hogyan jellemezné 1-1 szóval önmagát?
- Katona. Versengő. Szókimondó. Lojális. Zárkózott. Hedonista. Anya.
- Kifejtené bővebben?
- * Katonacsalád sarja vagyok, nem lógok ki közülük semmiképp. Az tehát, hogy mind ezen az úton járunk súlyosan meghatározza azt, hogy kik vagyunk.
** Két bátyám van, s egy diszfunkcionális apám. Sose éreztem azt, hogy lányként vagyok nevelve, nem is zavart. Szerettem mindig versengeni a fiúkkal, akartam, hogy apánk engem is észrevegyen nemcsak feleannyira, nemcsak legalább annyira, hanem sokkal inkább, mint őket. Ezzel az attitűddel küzdöttem anyánk szeretetéért is mindaddig, míg rá nem jöttem, hogy teljesen felesleges olyan szekér után futnom, ami nem vesz fel. A versengő szellemem viszont sosem tudott elnyugodni, akkor éreztem jól magam, hogyha győztesen kerülhettem ki egy-egy képzeletbeli összecsapásból és komoly munkám van abban, hogy a veszteséget emelt fővel tudjam kezelni és ne vágjam földhöz a táblát azért, mert elvesztettem egy meccset valamely társasjátékban.
*** Életem egész korai szakaszában ahhoz szoktam hozzá, hogy akkor van nyugalom, hogyha befogjuk a szánkat és nem ellenkezünk. Éppen ezért akkor, amikor nem voltam az apai kontroll alatt szabadjára engedtem a nyelvemet és szándékosan kimondtam mindent, amit gondolok. Nem éreztem - és nem is érzem - sose szégyent amiatt, mert a véleményemet felvállaltam és olyasmibe is beleütöttem az orromat, ami mellett egyszerűen elmehettem volna szólás nélkül. Ha valaki hülyeséget csinál akkor vállalja a következményeit. Például azt, hogy ezt az orra alá dörgölik azok, akik észreveszik.
**** A választásaimhoz, döntéseimhez foggal-körömmel ragaszkodom, kiállok értük, ahogyan a családom tagjaiért is. Lehet, hogy akármelyikük szemébe vágom, hogy mekkora egy seggfej módjára viselkedett aktuálisan, de ha más valaki mondja ezt ki, annak simán az arcába mászok és kényszerítem, hogy szívja vissza becsmérlő szavaimat. Mert az egy dolog, hogy én szidhatom a bátyáimat vagy a férjemet, ad abszurdum a gyerekeimet, de senkinek nem ajánlom, hogy rajtam kívül ilyesmire vetemedjen, mert megnézheti magát!
A tárgyalóterembe lépve pedig a klíenseim ügyéért vagyok elkötelezett, hozzájuk vagyok lojális éppen ezért békanyelve vállalok el olyan esetet, amellyel nem tudok azonosulni. A muszáj nagy úr, de nem érzem tőlük jól magam.
***** Ez a legsántább jelző az összes közül, mert nem teljesen fedi a valóságot, de nem találtam hirtelen mást, ami egy szóval jellemezné azt amire gondolok. Alapvetően ami a szívemen az a számon ember vagyok, nem rejtem véka alá a véleményemet éppen ezért aligha lehetek zárkózottnak tekinthető. Ellenben az atyai szigort elkerülendő a jobb, ha befogjuk a szánkat (igen, ismételtem önmagam) attitűd magával hozta azt, hogy bizonyos dolgokról nem beszélek bizonyos személyek előtt. A bátyjaim általában kivételek ez alól, de azért van olyasmi, amit velük sem közöltem, éppen ezért akad információ, amit elzárok, igen. Vagy ettől inkább titkolózónak kellett volna tituláljam magam? Mindegy, már kimondtam a zárkózottat, hát maradjunk ennél és lapozzunk tovább.
****** Szeretem nagy kanállal falni az ételeket, üvegből inni az alkoholt, nem törődni azzal, hogyha koszos leszek. Szeretek hangosan és torokból tanúbizonyságot adni arról, hogyha élvezetet lelek a testek játékában. Sose csináltam titkot abból, hogy minden gond nélkül képes vagyok pornót nézni ugyanolyan lelkesedéssel, mint egy jó vígjátékot vagy drámát. Az akciófilmeket a bennük található sok bullshit miatt nem kedvelem, de ha más nincs akkor megnézek abból is egyet-egyet.
Sokszor vagyok telhetetlen, áldozok a hét fő bűn oltárán és ha erre valaki megjegyzést tesz hát csak vállat vonogatok. Nem tartom magam ízléstelennek vagy elítélendőnek ettől, hiszen minden fent említett dolog ellenére pontosan tudom, hogy minek, hol és milyen szinten van helye.
******* Van két gyermekem. A lányom Arwen 13, fiam Wade 8 éves. Úgy éreztem, hogy bele kell hát vonjam a jellemzésembe azt a jelzőt is, hogy anya vagyok. Így illik, nem igaz?
- Van még valami amivel kiegészítené a korábban elmondottakat?
- Leléphetek, Uram?
Felszegett fejjel haladok végig a folyosón. Makulátlanul áll rajtam az öltözék, minden hajtás, varrás a helyén van, ránc sehol sem fodrozza az anyagot. Éppen olyan tökéletes rendben van minden vele, mint amilyen katonásan áll minden kósza hajszálam is a szoros kontyban. Decensnek és professzionálisnak látszom még úgy is, hogy egy káosznak érzem belül magam.
Leküzdöm a késztetést mely arra sarkallna, hogy az arcomhoz nyúljak. A sminkem minden nyomát eltakarja annak, hogy sírtam éppen úgy, ahogyan a ruhaujj rejti a felkaromon még mindig lüktető foltot is. Sosem történt még ilyen velem, nem tudom, hogy lesz-e nyoma, de nem is akarom tudni. Tele van a fejem a megannyi mentséggel, melyet gyártottam már neki idefelé jövet. Majdnem elhiszem mindegyiket.
- Felkészültél?
A kérdés váratlanul ér, észre se vettem hogy odaértem a megbeszélt helyiség elé.
- Volt olyan, hogy nem készültem valamire? - szalad ki a számon kissé meggondolatlanul. Nyelek egyet, köszörülök a torkomon és előveszem a hivatalos formát, helyesbítek tehát.
- Felkészültem, asszonyom. Az ügy lefolyása egyszerűnek ígérkezik.

Nem volt egyszerű. Szerepet játszott a hierarchia, a fizetség áramlása a tisztesség és a tisztességtelenség is. Sokszor fordul fel a gyomrom az egyenlőrlenségektől, s attól amerre halad a világ. Szinte üvölt bennem a magányvágy, de nem kapom meg ezt a luxust. Otthon vannak a gyerekek az apjukkal és nem egyész negyvennyolc órával ezelőttig ettől tökéletesne nyugodt lettem volna, de most nem vagyok az. Hazafelé az úton végig a közelmúlt eseményei peregnek előttem, keresem a hibát magamban és felbosszant, hogy nem találom. Pedig ezért dolgoztam évekig. Hogy annyira tökéletesnek látsszak, legyek, hogy ne legyen rajtam fogás.
Belépve a lakrészünkbe először a hangját hallom meg. Arwenhez beszélhet, mert édesem pereg ajkairól. Azokról az ajkakról, melyeknek egy csókjáért meghalni is képes lettem volna az első pillanattól kezdve.
James Oliver Eugene Perry, te szemtelenül jóképű, szemérmetlen fráter! Mikor jutottunk el oda, hogy vissza akarom kapni tőled a szívem?
- Szia, Joe! - köszönök neki, midőn mögé lépek. Lehajolok a felém szaladó Arwenhez, felemelem, karomba zárom őt és csókot nyomok orcájára.
- Hol hagytátok az öcsédet?
A kérdés egyszerű, nem hordoz magában semmiféle vádat vagy rosszindulatú feltételezést. Éppen ezért döbbent meg annyira a hirtelen lobbanó harag tekintetének feneketlen mélyén.
- Mi az hogy hol hagytam? Te azt feltételezed, hogy elveszíteném a saját fiamat?
Leteszem Arwent, s útjára indítom, hadd fusson játszani. Mindig is hasonlított rám, szinte szavak nélkül megérzi mit szeretnék tőle, iszkol hát. Gyomromba gombócot gyúr az éledő idegesség, de fel is oldja hamar Wade felhangzó göndör kacaja.
- Med vadok, med vadok! Most te bújj!
Joehoz fordulok.
- Természetesen nem feltételeztem ilyesmit. - arcához nyúlnék, hogy megsimítsam. Efféle gyengédséget csak ő és a gyerekek tudnak kicsalni belőlem, illetőleg családunk egyéb tagjai, kik nem hordozzák a "szülő" címkét. - Fárasztó napod volt?
Elhúzódik érintésem elől, de mintha megbánná, mert mozdul azonnal, s tarkómra nyúl, erősen magához húz, vad csókkal illeti ajkaim válasz helyett. - Aludjanak ma a bátyádéknál a gyerekek. Szeretnélek kiengesztelni valamivel.
- Nem haragszom rád Joe, nincs szükség engesztelésre. Szeretlek.
Meglehetősen nehéz meggyőznöm arról, hogy nem fog úgy történni az este, ahogy ő tervezi. Csak akkor adom neki magam, mikor már Arwen és Wade alszanak. S azon az éjen először kívánom azt, hogy ne foganjak meg újra tőle. Ezzel a gondolattal és az öngyűlölet érzésével alszom el amiatt, mert ilyesmi eszembe jutott.

Évek óta nem tudok teherbe esni. Nem is akarok. Ő akarja. Vágyik egy újabb cseppre saját, tökéletes véréből. Abból a húsból és vérből melyet én percenként látok tökéletesen gyűlölendőnek majd imádom mindenét. Már nem számolom, hogy hányszor emelt kezet rám. Nem dugdosom az alkoholt, mert úgyis felesleges. Megtanultam védekezni a saját falaink között úgy, hogy tulajdonképpen ne védjem meg magam. Hiszek abban, hogy okkal teszi amit tesz, az önkontroll hiánya az oka hát nem akarok lesüllyedni a szintjére akkor sem, ha el tudnék bánni vele. Még mindig szeretem és elhiszem, hogy ő is szeret engem. Ettől függetlenül szégyellem, hogy így kell éljek, s nem tudom meddig tagadhatom le a nyilvánvalót. Az egyik unokahúgom meglátta legutóbb a karomon ujjainak nyomait, s bár ki tudtam magyarázni, mert lehengerlően tudok hamis információkat is közölni, mégis bennem van a félsz, hogy Shane fülébe jut. Neki is tán tudnék hazudni, de nem biztos, hogy akarnék. Márpedig az igazat nem mondhatom. Ugyan mit oldanék meg vele? S mit árulna el rólam a tény, hogy úgy élek, ahogyan?

Ezúton köszöntünk a fórumon, immáron nyugodtan foglald el a helyed Thilia világában. A lapoddal kapcsolatban mindent rendben találtunk, kérünk, hogy először foglalj avatart és intézd el az egyéb, játékba kezdéshez szükséges adminisztrációt.