Shane Gregor

Férfiként

Introvertált.
A gondolatait a legtöbb esetben leginkább megtartja magának, kifejezetten csak ritkán osztja meg azokat másokkal. Ez nem csupán alapvető bizalmatlanságából fakad, de abból is, egyáltalán nem érez kényszert arra, feltárja a koponyájában egymást kergetőeket mások előtt. Nem érdekelt abban, hogy bele lásson akárki a fejébe vagy, hogy megismerjék számára teljességgel lényegtelennek számító személyek. Ebből fakadóan visszahúzódó, szívesebben figyel valamelyik fal mellől, ahol biztos abban, a háta védve, fedezve van, szó szerint és átvitt értelemben is.
Morózus.
Tipikus példája az értelmező kéziszótárban a szó magyarázatának. Ritkán engedélyezi önnön magának, hogy elmélyedjen emelkedett vagy egyszerűen csak „jó”nak bélyegzett hangulatában. Szűk szavú, lényegre törően fogalmaz és hacsak nincs valamiképpen rákényszerítve, nem érez arra indíttatást, hogy a szavait selyempapírba csomagolja. Egyáltalán nem a szavak embere, gyakran küzd azzal, miképpen öntse formába mondanivalóját olyan módon, hogy az akképpen csapódjon le, ahogyan szánja, már amikor fontos számára, hogy ez megtörténjen. Az viszont igazán ritka alkalomnak számít.
Arrogáns.
Tisztában van azzal mekkora és milyen minőségű tudást és tapasztalatot birtokol, ezért nem tartja magát egyenlőnek akárkivel. Leggyakrabban szertartásos és hivatalos módon nyilvánul meg, amit egyébként másoktól is elvár. Fontos számára a tisztelet, megadja, de keményen meg is követeli azt, nem számít, hogy az egységében szolgáló katonáról vagy a saját gyerekeiről legyen szó.
Rugalmatlan.
Amit a fejébe vesz, annak úgy kell lennie. Képtelen a megalkuvásra, nagyon nehezen csikarja ki magából a kompromisszumot. Utóbbit nem kedveli, elkerüli. Szereti, ha a dolgok a maguk rendezett, előre eltervezett menetében mennek végbe, a meglepetéseket szívből gyűlöli, ahogyan az improvizációt is, mindegy miről legyen szó.
Tudatos.
Pontosan tudja mit akar és mikor akarja azt. Nem fél megnevezni és nem tűri, ha annak ellene mennek, akkor sem, ha esetleg jó szándék vagy kedveskedés áll annak hátterében. Kifejezetten sarkos és nyakas személyiség, rettentően nehezen hajlik meg, még kevésbé tesz ennek szívesen eleget, ha a kényszer úgy hozza.

Mindent összevetve, viselkedni tud és nem olyan, aki teljes mértékig kiállhatatlan, de aki ismeri, az pontosan tudja, nehéz eset és ezzel ő maga is tisztában van.

Katonaként

Szabálykövető.
Leginkább parancskövető ebben a felállásban. Szereti a hivatását, de ezt egyáltalán nem reklámozza, főként, hogy nem a szavak, sokkal inkább a tettek embere. Őszintén hisz a parancsnoki láncolatban és a rendszerben, semmi oka nincs arra, hogy ne így legyen. A simliskedést nemhogy nem kedveli, de egyenesen elítéli. A „katonás rendnek” ítélt attitűd kifejezetten az övé, zsigerileg tette a magáévá. Amit kell, azt megköveteli, keménykezű, de feleslegesen egyáltalán nem túlzó, nem esik túlkapásokba, azoktól messze tartja magát.
Törődő.
Mindösszesen 40 ember tartozik a szakaszába, az utolsó bevetés előtt 42 fő volt a számuk, mindegyiküknek tudja a nevét és a legalapvetőbb információkat róluk. Ismeri őket, időt és energiát fordít arra, hogy ez így legyen. A kellő távolságot ugyan megtartja, de odafigyel, felelőtlenül egyik emberével – vagy annak életével – sem játszik vagy bánik.
Önfeláldozó.
Bármikor az életét adná az uralkodókért, a bajtársaiért, az elöljárójáért gondolkodás vagy hezitálás nélkül. Nem hátrál meg, nem kételkedik. Nem vakmerő – annak semmiképpen nem bélyegezhető –, a bátorsága és a gerince viszont teljes mértékig a helyén van. Számíthatnak rá és ő is számít a szakaszára. Számára ez mindenképpen kétirányú kapcsolat és felállás, amit nagyon komolyan vesz.

A katonaság nem csupán a munkája, a hivatása, az élete, amit soha nem cserélne el vagy adna fel. A szíve mélyéig katona, mindig is az volt és az is marad.

Sebészként

Precíz.
Nem csak a sebészeti eljárásokra és technikákra igaz ez, hanem a műtétek tervezési fázisára, a beteg állapotának felmérésére, kezdve azzal, hogy meghallgatja őket, figyel rájuk. Kommunikációs nehézségei kizárólag ezen a területen nem mutatkoznak meg, pontosan tudja, mikor mit mondjon a pácienseinek. Mindenre kitér, mindent többször ellenőriz, mindig nyomon követi a legfrissebb kutatásokat, újításokat és a kísérleti fázisban álló újdonságokat. Ugyanez nem csak az eszközökre és az eljárásokra igaz, de a gyógyszerekre is. Minden alkalommal végig kíséri a betegei felépülését, nem csak addig érdekli egy-egy eset, amíg a műtőt maga mögött nem hagyja. Emlékszik a kezei közé kerültekre. A műtőjében mindig rend van, mindenkinek megvan a feladata és szerepe, felesleges személyeket nem tűr meg.
Oktató.
Felügyeli új kollégák tapasztalatszerzését, igyekszik a tudását átadni, de egyáltalán nem gondolja magáról, hogy kedvelt lenne a fiatalabb orvosok körében, mert keményen bevasal rajtuk mindent. Soha nem hagy időt vagy lehetőséget arra, a figyelmük lankadjon, Szókratészi módszerrel tanítja őket. Aki nem tudja a válaszokat, azokat kiutasítja a kezei alól, többé nem foglalkozik velük. A hibalehetőségeket nem a tanulás részének tekinti, hanem annak, amik; gyenge lábakon álló tudásnak vagy figyelmetlenségnek. Mindig elvárja a száz százalékon is túlmutató teljesítményt, ebből soha, senkivel szemben nem enged. Nála nincs második esély, gyakorlatilag semmiben sem.
Szőrszálhasogató.
Ha a rábízott emberéletekről van szó, akkor messzemenően igaz rá ez a kijelentés. A kákán is csomót keres, csak azért, hogy képes legyen megtenni azt, amire felesküdött. Számára ez egyáltalán nem csupán egy munka. Nem érdekli, hogy orvoskolléga vagy ápoló vagy bárki más az egészségügyi személyzetből az, aki a páciensei körül lebzsel, mindenkitől ugyanazt követeli meg. Mindent és annál is többet.
Lelkiismeretes.
Amennyire keménykezű és -szívű éppen annyira jó a betegének lenni, ugyanis nemre, származásra, vallásra, bármilyen nézetre stb való tekintet nélkül mindent és még többet el fog követni azért, aki a betege lesz. Hetente jár át Tartarusba a megengedett keretek között, hogy az ingyen klinikán elássa azokat, akik segítségért érkeznek. Elképesztően kitartó, még inkább makacs és rettentően önfejű, amely személyiségjegyei csak még inkább felerősödnek, amikor arról van szó, orvosként, sebészként kell megállnia a helyét egy másik ember életéért. Ebben a kérdésben nem ismer semmiféle más lehetőséget, mert nincs. Ha ne adja ég, elveszít egy életet, mindig a szívére veszi. Pontosan tudja azok neveit, akik a műtőasztalán haláloztak el.

Egyáltalán nem elbűvölő ember és messze nem McDreamy típusú orvos, de elképesztően megbízható, és nincs olyan, amit ne tenne meg egy betegéért.

Apaként

Családfő.
Ízig-vérig az, már a kezdetektől fogva. Igyekszik meghallgatni a nejét és figyelembe venni az érveit – ha van valaki, aki hatással van rá, az ő –, de alapvetően a család egészét érintő kérdésekben ő hozza meg a végső döntést. Mindenesetre ebben a hitben él. Nincs olyan, amit ne tenne meg a gyerekeiért, szíve mélyéről szereti mindegyiküket attól a pillanattól fogva, hogy tudomást szerzett a létezésükről. Első helyen áll számára a családja biztonsága és jóléte. Őszintén hiszi, ezek megteremtése kizárólag az ő feladata és erőn felül igyekszik ennek eleget is tenni azóta, hogy aláírta a házasságkötést törvényesítő iratot. Komolyan vesz mindent apai szerepében, ebben semmiféle kompromisszumot nem ismer. A lányaira és a fiára mindig szakít időt és bár nehezen találja meg a közös hangot velük a személyisége érdessége miatt, a maga módján azért igyekszik. Hol több, hol kevesebb sikert ér. Tizenhét évnyi gyakorlata ellenére még mindig tanul és tőle idegen módon próbál alkalmazkodni, de a kedvükért nem csak hajlandó minderre és bármire, hanem meg is teszi azt, amit kell. Amennyire képes rá.
Gondoskodó.
Soha nem hagyta – és ezután sem áll szándékában –, hogy a gyermekei bármiben is hiányt szenvedjenek. Ettől függetlenül nem eszetlenül bólint rá minden hóbortjukra, a kikezdhetetlen érvek embere, nagyon is szükséges megtámogatni indokokkal, amit kérnek tőle, de ha nem talál kivetnivalót a felvázolt vágyban, akkor nincs se ember, se isten, ami az útjába állhatna. Mindegy, hogy a kérés anyagi vagy egészen más jellegű, természetű. A lányait és a fiát is egyformán szereti, de a hagyományok és tradíciók embere, mióta két éve megszületett a fia, azóta érzi magát igazán teljesnek. Végre van, aki tovább vigye a család nevét, amire utóbb jött rá – bár sosem vallaná be –, valamiért nagyon fontossá vált a számára. Ennek ellenére soha nem éreztette a lányaival, a fia az, akire tudtán kívül rendkívül vágyott.
Birtokló.
A lányai körül lebzselő udvarlókat szívből gyűlöli, már azelőtt, hogy megismerné őket vagy azoknak esélyük lenne bizonyítani, méltók lehetnek a számukra. Előítéletes és szemellenzős, ha róluk van szó és nincs, aki felérne hozzájuk. Nehezen dolgozza fel, hogy a lányai már egyáltalán nem kislányok és éppen ezért nagyvonalúan feledkezne meg arról, hogy már csak maximum egy éve van arra, kijelölje a társaikat számukra. Ezt a törvényt nem képes jó szívvel támogatni, ameddig csak lehet, inkább késleltetné az egész procedúrát. Nem a rendszer ellen van kifogása, csak egyszerűen őszintén fogalma sincs arról, hogyan engedje el őket és vigyázzon rájuk – amit egyébként megalkuvás nélküli feladatának tekint – egyszerre. Fiának pedig már most megtervezte a jövőjét és nem szeret arról hallani, annak a gyereknek van és lesz is saját akarata és beleszólása a tulajdon életét övező kérdésekben.

Nem jön ki egyszerűen a lányaival – a fia még egészen kicsi – és nem igazán tudja, miként oldja a kapcsolatát velük, viszont nincs olyan, amit ne tenne meg értük, ez a létezésüktől fogva így van és így lesz a jövőben is.

Férjként

Partner.
Személyisége alapjegyei ellenére próbál az lenni a házasságában, amennyire csak képes rá. Ennek semmi köze ahhoz, hogy a nejét bármilyen szinten lenézné – nem teszi, messze áll tőle –, de mindaz, amit a családjából magával hozott, olyan mélyen gyökeredzik benne, hogy még ma is észnél szükséges lennie és emlékeztetnie magát, ugyanabban a csónakban ketten ülnek. Mélyen tiszteli a nejét és minden alkalommal meghallgatja, véleményét és gondolatait fontosnak tartja. Tökéletesen tisztában van azzal, elképesztő módon szüksége van rá, nem igazán romantikus jellegű emelkedett érzésből fakadóan, hanem, mert ő az egyetlen, aki megakadályozza abban, teljesen önmagába forduljon és lezárja a maga köré emelt falakat. Bízik benne, ad mindenre, ami mellett a társa szót emel és noha szüksége van annak a dinamikájára, ő a nagybetűs FÉRFI a háznál, a valóságban a neje az a személy és NŐ, aki mögötte áll, aki az otthont jelenti a számára, aki a megnyugvás, aki mellett tudja, hogy megereszkedhetnek a világ problémáit állandóan tartó vállai.
Szerető.
Kimondatlanul figyelmes. Önzősége és éhsége folyamatos lánggal ég, mégis elképesztően fontos számára, hogy az asszonyt, aki mellette van, boldoggá, elégedetté, kielégítetté tegye. Előzékenysége holott nagyon is élő és létező, benne van annak a tudata is, a kontroll ebben a kezében van, ennek a gondolata pedig addiktív hatással bír ránézve, továbbá pofátlanul él vele, tekintettel arra, pontosan tudja, hogyan tegye. Határozottsága és magabiztossága a hálószoba falai között is teljes erejükben vannak jelen, de nem ismeretlen számára az intimitás és a bensőségesség jelenléte vagy fogalma. Amit képtelen szépen egymás mellé illesztett szavakkal kifejezni a másik irányába, azt tettekre fűzi fel, ezért érintései ezerszer beszédesebbek, mint az, amit megfogalmazás alá lenne képes, esetlenül hajtani.
Kötelességtudó.
Házassága egyáltalán nem szabad akaratból vagy mindent elsöprő érzésekből született, hanem egyszerű kötelességtudatból és előre elrendezett frigyből, amelyet apja hozott tető alá Senator Chambers lányával. Viszont az első pillanattól kezdve komolyan vette a feldatát abban a tekintetben, a nevét felvevő attól a naptól kezdve hozzá tartozik, az ő felelősségének számít. Nem adta könnyen a szívét és nem volt mindig hűséges, alapvetően a házasságát annak tekintette, amiért az köttetett; kötelességnek, aminek eleget tett. A tisztelet idővel alakult ki benne a neje iránt, de mivel a házasságuk jó ideig nem működött férfi és nő között úgy, ahogyan annak papírforma szerint kellene, különösen a classisnál eltöltött idő alatt, amikor hónapokig volt úton a mélyűrt kutatva és feltérképezve, így egy időben máshol kereste azt, amit otthon sem kapott meg. Az azonban egy percre sem fordult meg a fejében, hátat fordítson neki vagy a lányainak.

A fia foganása előtti fél évben találtak egymásra igazán, azóta minden tekintetben hagyományos és elvárt módon kezeli a házasságát, nem csupán kötelességbeli kérdésekben.

Fivérként

Családközpontú.
A vér szava és annak összekötő ereje számára semmivel sem felülírható. Hiába az ember nem választhatja meg a rokonait, számára csak az fér bele a család kategóriába, akivel szó szerint a véren – DNSen – is osztozik. (Értelemszerűen a házasság a kivétel ez alól.) Ebben pedig nem ismer kivételt, számára egy barát sosem lesz olyasvalaki, mint egy testvér vagy unokatestvér. Katonacsaládból származik és a húga, illetve az öccse számára nem csak egyszerűen a testvérei, akikkel ugyanazokon a diszfunkcionális szülőkön osztoztak, hanem a hivatásuk is közös, ők is az exercitus katonái. Zárt világ és zárt kapcsolat az övék. Ehhez nagy mértékben hozzásegítette őket annak a ténye, az anyjuk egyiküket sem szerette, az apjuk pedig óvatosan szólva sem ér emberként, apaként egyetlen lyukas alsót sem. Testvéreiért gyakorlatilag szinte bármit megtenne és nem számít a nap melyik szakaszában hívják – amikor teszik –, arra tekintet nélkül áll ugrásra, tettre vagy csak egyszerűen rendelkezésre készen. Egyikükre sem abban tekintetben gondol, mint szeretetét élvező személyek, hanem sokkal inkább olyan módon áll hozzájuk, megbonthatatlan szövetség van közöttük.
Unokafivére áll még hozzá ilyen módon közel, rá is inkább fivérként gondol, nem csak a kettejük között fennálló viszonynak köszönhetően, hanem azon ténynek is, a nagynénje és annak férje vastagon kivette a részét a felneveléséből annak idején. Nincs amit a férfiért ne tenne meg. Gyakran emlegeti az öccseként őt is, félszavakból, pillantásokból tökéletesen értik egymást, ez suhanckoruktól fogva így van és valószínűleg soha nem fog már megváltozni.
Első.
Legidősebbként a sorban mindig úgy vélte, neki kell védelmeznie a kisebbeket. Nem magától választotta a szerepet, egyszerűen így alakult. Hozzá futottak vigaszért, védelemért, amikor még alig nőttek ki a földből, később aztán a kérdéseikkel, és iránymutatásért. Pedig egyiküknél sem sok évvel idősebb, mégis úgy nőtt fel velük, igazán gyerek sosem lehetett, mindig ő volt az idősebb báty, az első, aki ott van, nem csak, amikor a szükség úgy diktálja, hanem mindig. A mai napig is úgy definiálja saját magát a többiekhez képest, ő az, akire elsősorban számíthatnak, visszafelé ezt azonban nem veszi igénybe, nem tudja, hogyan tegye. Miként támaszkodjon rájuk vagy ossza meg velük gondjait. Szorosan tartja a kapcsolatot mindegyikükkel, heti egyszer felhívja őket, hogy rákérdezzen, miként vannak, hogyan telnek a napjaik. Ezeket a hívásokat – noha nem mindig és mindenkoron ugyanazon nap ugyanazon idejében tudja megejteni –, soha nem mulasztja el. Ha az apjuk megint rászáll valamelyikükre, hiába felnőttek már mind, kivétel nélkül ő az, aki megkísérli elsimítani az ügyet, saját vállára veszi ennek terhét.
Kapocs.
Gyakorlatilag egyben tartja a családot. A legtöbb esetben miatta, a hívására – meghívására – gyűlnek össze, amivel vér szerinti apja tökéletesen tisztában van és nem szégyell ezzel visszaélni, amikor havonta egyszer össze kívánja verbuválni a famíliáját. Egyáltalán nem az apai szeretet vezérli az öregüket, sokkal inkább élvezi azt, hogy ilyenkor kiélheti kontroll mániáját rajtuk és rendkívüli módon örömét leli abban, saját vérét sanyargassa kedve szerint. Legidősebb fia számára nem hagy lehetőséget az ezen alkalmak alóli kibújásra vagy arra, ne rajta múljon az utódainak és családjaiknak az eseményre való odacitálása. A kiküldetések és bevetések idejét leszámítva, havi egyszer fixen meg kell jelenniük a generálisnál ebédre.
Vannak unokaöccsei és -húgai, akiket feltétel nélkül imád, részt vesz az életükben teljes mértékig. Ha rajta múlik, nem hagy ki egyetlen olyan eseményt sem, ahol alapvető a család támogatása, ajándék pedig minden ahhoz illő alkalomra van, amikor az elvárható, persze kizárólag hasznos tárgy, aminek értelme is akad a rá irányuló birtoklási vágyon túl és természetesen akkor is eljuttatásra kerül, ha esetleg nem személyesen tudja átadni.

Tisztában van azzal, ha ő nem venné a fáradtságot, hogy egyben tartsa a családját, a kötelék nagyon gyorsan hullana darabjaira, ezért egyenesen kötelességének gondolja a kapcsolattartást velük.

Fiúként

Lázadó.
Egész gyerekkorát behálózta az a belső feszültség, aminek a következményeképpen, kamaszkorában leginkább a mindent elsöprőnek hitt ellenállásba helyezkedett az apjával szemben. Az öreg Gregor mindent megszabott a családja életében és a megkérdezésük nélkül döntött az életük, a sorsuk felől és felett. Nem törődött sem érzelmi, sem pedig egyéb más igényeikkel, parancsokat osztogatott otthon is, vasszigorral uralkodott a nején és a gyerekein. Fokozatosan alakult ki benne az ellenszegülés az apjával kapcsolatban, először a testvérek és az anyja védelmében, amikor azonban rádöbbent, tulajdonképpen teljesen tehetetlen a generálissal szemben, egyszerűen csak ámokfutásba kezdett. Nem volt olyan balhé, amiben ne vett volna részt vagy ne lett volna egyenesen indikátora. Akarta, hogy az apja szégyenkezzen miatta, az érte kijáró büntetést pedig zokszó nélkül viselte, az apjuk addig se a többiekkel foglalkozott. Némi kiút a helyzetéből annyi volt, amikor az admirális (mint a nagynénje férje) fedele alatt élt, bár az apja még ekkor is vastagon beleszólt az életébe. Nem panaszkodott az admirálisnak, mert tudta, annak a testvérei és az anyja inná csak meg a levét. Az öreg minden szeszélyét és agresszióját felfogta, legalábbis minden erejével igyekezett védvonallá válni a többiek érdekében.
Tiszteletadó.
Annak ellenére, hogy igen intenzív és egyáltalán nem pozitív érzéseket táplál a szülőatyja irányában, annak katonai múltját és teljesítményét teljes mértékig elismeri és tiszteli. Azt az örege már korán belé verte – nem csak átvitt értelemben –, mit jelent az exercitus tagjának lenni, mi a szolgálat, mit jelent a parancsnoki láncolat, hogyan, mitől és miért lesz valaki jó katona. Egyáltalán nem ért egyet mindazzal, ahogyan mindezt az örege megtanította neki, viszont mindaz, ami a gerincét adja a jellemének, az apja munkája, azon részei is, amelyekkel kapcsolatban szilárd elhatározásra jutott; soha nem teszi meg sem a nejével, sem a gyerekeivel szemben. Nélküle nem látna bizonyos dolgokat olyannyira élesen fekete-fehérben, ahogyan azt teszi. Pontosan tudja mi a különbség a jó és a rossz között és a megalkuvás számára egyszerűen nem opció. Miatta tudja mit jelent vállalni a tettei következményeit, azt, hogyan teremtsen biztonságot a szerettei számára. Az apja a felelős azért, hogy teljes mértékig tisztában vagy a kötelesség- és felelősségvállalás fogalmaival és azzal, ezek pontosan mit takarnak. Szintén hozzákapcsolja a családhoz való, elképesztően erős ragaszkodásának elvét, biztos benne, ma nem volna annyira egy egység a testvéreivel vagy a saját nejével és gyerekeivel, ha nem olyan módon nő fel, ahogyan az megtörtént vele.
Példakép.
Kétségtelenül annak tartja, csak nem abban az értelemben, amit a legtöbben ehhez a fogalomhoz társítanak. Az apja az a tükör a számára, amivé SOHA nem akar válni. Aki a tökéletes rossz példája mindannak, ami egy férj és egy apa lehet. Belül – soha nem vallaná be – retteg attól, hogy egy nap olyanná válik, mint a generális, mert nagyon is tisztában van azzal, hasonló személyiségjegyeik vannak. Az apja fiának tartja magát, akkor is, ha minden erejével igyekszik a mai napig ellentétesen intézni a dolgait az öregéhez képest. A vele való kapcsolattartás gyökere is abban leledzik, nem hajlandó egyetlen családtagját sem eldobni vagy nem emberszámba venni – ahogyan azt az apja teszi – és kőkemény elhatározással megy szembe azon elvárásnak, miszerint egyszerűen jobb lenne, ha többet nem állna vele szóba. Ezzel a luxussal amúgy sem élhetne, mert a férfi az elöljárója.
A család szentsége számára nem vallási indíttatásból fakad, a lényege azonban ugyanaz számára is. Az anyjához fűződő viszonya is ehhez hasonló. Noha a nő, aki a világra hozta nem volt rossz indulatú, gonosz vagy bármilyen szempontból elítélendő személy, a házassága és a férje olyannyira megtörte, egyik gyermekéhez sem volt képes kötődni vagy a szülői szeretet egyetlen szikráját produkálni. Nem haragszik az asszonyra – úgy különösen nem, hogy négy éve betegségben elhunyt –, de az első pillanattól miatta tudta, neki más viszonya lesz a saját húsához és véréhez. Ezért nem fordult meg soha a gondolatai között, ne akarná bármelyik gyerekét. Mindet akarta.


Csökkent a hallásom. Nem maradandó, csupán átmeneti, de a dobhártya beszakadt, köszönhetően egy gránát robbanásának. Nem csak a hallásomra volt hatással, az oldalam és a csípőm tele van repeszektől származó sebekkel. Egyik sem vészes vagy igazán súlyos, néhány hét alatt teljesen rendbe jövök. Fizikailag.
A meleg víz jól esik, az is, hogy a saját kádamban ülhetek és az is, hogy itt van velem és meghallgat. Ritkán mesélek neki, akkor is keveset, de tekintettel arra, jelenleg nem úszhatom meg, már csak a látványos következmények miatt sem, beavatom, de csak szűkre szabott részletekbe.
A szerencsések között vagyok, mert élek. Nem mindenkiről mondható ez el, aki ott volt, akik az én parancsomnak eleget téve teljesítettek. A támadás váratlan volt, öt élet veszett oda aznap a csapatomból, öt társam, az embereim. Számszerűen nem nagy, mégsem könnyít ez a tudat a bensőmön. Ismertem őket, felelős voltam értük.
Kettő a feleségeiket hagyta hátra, az egyiküknél a harmadik gyerek éppen úton van, még pár hét és a világrajön, de az a kölyök már az apja nélkül kénytelen felnőni úgy, hogy esélye sem adatott arra, egyáltalán megismerje. Egy másiknak menyasszonya volt, a tavasszal lett volna az esküvő. Alig tizennyolc éves katona volt, nem rég került a szakaszba, szinte egyidős a lányaimmal. Az életünk ilyen, a halál olykor egyszerűen a része, ha nem a legnagyobb szelete. Mégsem tudok vállrándítással átlépni felette, pedig évek gyakorlata húzódik a hátam mögött. Bíztak bennem, bíztak egymásban, hazavárták őket a szüleik a választottjaik, de csak koporsóban térhettek végül vissza.
Látom szürkéiben a megrendülést, a félelmet, az aggodalmat. Azt is, miként próbál erős maradni, az a személy lenni, akire támaszkodhatok. Vágyik rá, arra, hogy engedjem közel, közelebb, de ezzel együtt azzal is tisztában vagyok mi megy keresztül a fején, hogy a benne növekvő élet is juthatott volna ugyanarra a sorsra, aki egyáltalán nem ismeri meg vagy találkozik az apjával. Soha. Szívem szerint elvenném a lelkébe beköltöző, ocsmány rettegést. A tekintetében megülő, meg nem történt jövőkép vizualizálását. A megtörtséget, amit a gondolat magával hoz. Fogalma sincs mennyire sajnálom, amiért mindezen gondolatok indikátora vagyok, különösen most. Nem kellene, nem szabadna, hogy ez üljön meg a lelkében, a szívében, a lényében. Rohadtul nem.
Óvatosan nyúlok az álla alá, ujjaimmal puhán magasabbra unszolva azt, hogy lássam a tekintetét. Féloldalas, halvány, örömtelen mosoly ül meg a szám szegletében, leginkább azért, hogy megnyugtassam. Érezze, lássa, hogy itt vagyok, hogy nem én mentem el. Az a fajta sajnálat és szomorúság nem nekem jár ki. Közelebb hajolok, gyengéden csókolom meg, cirógatom végig bársonyát a nyaka alatt egészen a tarkójáig haladva. Szőke szálait ott morzsolom az ujjaim alá, bőrnek taszítva azokat. Nincsenek szavaim, azok elfogytak, de talán szükség sincs rájuk igazán. Sokáig azonban nem tartom ki a mozdulatot, mert pokolian húzódni kezd az oldalam, kénytelen vagyok engedni az izmok erőteljes tiltakozásának és visszahelyezkedni a kádba. Nem fejezem be a történtek mesélését, látom rajta, eddig is mekkora kárt okoztak. Talán ezt is megbocsájtja majd nekem, mint ahogyan annyi minden mást kénytelen volt már együtt töltött éveink során.
Ezt pedig soha nem leszek képes meghálálni neki.

A fiam a koraszülött intenzíven. A huszonnegyedik hetet éppen csak betöltötte, a vártnál sokkal korábban érkezett és erején felül küzd azért, ne kelljen idejekorán távoznia is. A szobában a nejem, már bemehetnék hozzá, de egyelőre még nem megy. A folyosó nem annyira kihalt magánya egyelőre marasztaló, kell az a néhány perc, amíg összevakarom a gondolataimat. Azokat, amik körülöttük zakatolnak, most már órák óta, aggodalommal vegyes tehetetlenség szülte haraggal. Ott fodrozódik a bőröm alatt, beitta magát az izmaimba, végig csorog a gerincemen, csigolyáról csigolyára. Tudom, bárkivel megeshet, tudom, én is koraszülött voltam, bár ezt csak elbeszélésből értelemszerűen. Megmaradtam, a kopasz kismadár is megfog, de amennyire kapaszkodok ebbe a gondolatszálba, éppen annyira dübörög józanságom határán, mennyire inkább remény szülte tudat, semmint valóság. Az esélyei éppen annyira szarok, mint amennyire maga az egész szituáció annak tűnik. Az ajtó másik oldalán fekvő előtt mégsem mondhatom el azt, amit a tudomány kínál tényként, így is retteg, fél, aggódik és jó adagnyi önhibáztatás posványába süllyed. Tisztában vagyok azzal is, az én dolgom lesz vigaszt, támaszt nyújtani, elmondani neki, hogy minden rendben lesz. Kibaszott nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, azokat, amelyek, ha valódit nem, de átmeneti enyhülést vagy annak legalább látszatát hozzák magukkal.
Nem vagyok a szavak embere, sosem voltam az. Nehezen fejezem ki a gondolataimat, még nehezebben veszem rá magam arra, egyáltalán meg akarjam osztani azokat. Sarokba szorított helyzetemből kell kikaparjam magam, anélkül, hogy megneszelné, ugyanannyira marja a belsőmet mindaz, ami az övét is. Nem érzelmi alapon, nem a végtelen aggodalom miatt, hanem mert pontosan tudom, a számok, a statisztika egyáltalán nem állnak mellettünk. Nem áll az alig pár órás, csupasz kölyök mellett, aki még messze nem volt készen az életre. Nem úgy, ahogyan most kell helyt állnia. Alig látszik ki belőle valami a sok szartól, ami a létezését, az életjeleit, a küszködését hivatott felügyelni. Abszurd módon érzem a mellkasomban mélyen gyökerező érzést, a hozzáfűző kötődést. Még nem ismerem, de már most a legfontosabb személyek egyike lett az életemben.
Orrnyergemet nyomogatom át, mázsás súly telepszik a vállaimra. Térdeimen támaszkodok meg mindkét alkalommal, mielőtt a csuklómat a képemhez emelném és az órának utasítást adnék üzenet küldésre, amellyel szétküldöm a vártat, megérkezett a legifjabb. Az intenzíven figyelik, az anyja jól van. Jahm, kurvára jól, mit ne mondjak… Már azelőtt értesítések és hívások érkeznek, hogy a karomat leengedném. Nem nézek rájuk, nem fogadom őket, nem érdekel sem az aggodalmuk, sem a sajnálatuk, sem pedig a faggatózásuk. Ami információt megkaptak, azzal kell megelégedniük, mással most nem, hogy nem tudok, de nem is akarok szolgálni.
A sürgető késztetés a gyomromba veszi be magát, arra sarkall, haladjak, dolgom van. Szükség van rám. Mégis adok még egy percet, mert nekem is szükségem van rá. Rendezni a koponyámban kavargókat, lecsillapítani a bennem háborgót, megerősíteni a sziklaszilárd nyugalmat. Figyelmen kívül hagyni, félre tenni a lobogva őrjöngőt. A légzés segít, a higgadtság segít. Vagy inkább annak az illúziója. Az akaraterő segít. Apróbbakat bólintva – csakúgy, magamnak – állok fel. Itt az idő. A kihasított perceknek vége és amint lendületből belépek a kórterembe, úgy hagyom azon kívül mindazt, ami alkalmatlan arra, ott legyek a fiam anyjának. Mélyen zárom el magamban a kétségbeesés utolsó szikráit, az aggodalom hullámait. Kizárom az összes számot, statisztikát, mindent, ami újra megengedné a megrendülés csapját. Nem fogok neki hazudni, de ez nem jelenti azt, ne tarthatnám meg az teljes igazság minden részletét. Megtehetem és meg is teszem. Érte.
Értünk.

EGYÉB

Gyerekei:
két lány: Drue és Darla (18)
egy fiú: Dalton (3)

Testvérei:
Saoirse és Stephan

Sebesülések:
egy a hasfalon, bal oldalon
egy a combján, elöl, bal oldalon
egy a felkarján, váll magasság alatt, jobb oldalon
lapocka részen a háton, jobb oldalon
törzs és csípő terület, jobb oldalon, szórtan

Tetoválások:
bal vállon az egészségügy/orvosok egy jelképe
jobb vállon a classis jelképe
jobb csuklón egy EKG vonal
bal alkar belső részén három dátum, az első kétszer egymás alatt:
15. 04. 3104. - a lányai születési ideje
31. 01. 3120. - a fia születésének ideje
jobb felkar belső részén egyszerű felirat, lentről felfelé irányban, hosszában: Never regret anything that makes you smile. - a nejére emlékezteti
háton, jobb felső részen az exercitus jelképe

Ezúton köszöntünk a fórumon, immáron nyugodtan foglald el a helyed Thilia világában. A lapoddal kapcsolatban mindent rendben találtunk, kérünk, hogy először foglalj avatart és intézd el az egyéb, játékba kezdéshez szükséges adminisztrációt.